A SZABADKAI SZÍNHÁZBÓL érkezett nemrég egy furcsa megkeresés, nem direktben, mandinerből, anyám és egy hajdani kolléganő által. Tulajdonképpen nem is tudom levenni, mennyire történt ez a megkeresés a színház égisze alatt, vagy magánakció, valamelyik megszállott, nosztalgikus érzésekkel fertőzött valakitől. Hogy szeretnék megünnepelni A ZÖLDHAJÚ LÁNY című rockopera bemutatójának 35. évfordulóját, s ez alkalomból el kéne utaznom oda, énekelnem pár dalt a fent említett zenés darabból. Azt tudni kell, hogy ezt a rockoperát két évvel az István, a király előtt mutattuk be hatalmas sikerrel, mindmáig ama színház egyetlen országos hírű előadása volt, pedig akkor még sokkal nagyobb volt az az ország. Szóval valakik megkerestek, hogy elmennék-e, mire visszaírtam, hogy számomra is meghatározó emlékű az előadás, és persze szívesen, hogyne, de jelenlegi helyzetemben ezt csak úgy tehetem meg, ha kifizetik az útiköltséget, és egy minimális gázsit. Ekkor elhallgattak. Pontosabban, nem is válaszoltak a levelemre. Aki nem válaszol egy udvarias levélre, az a levél írójának létezéshez való jogát vonja kétségbe. Semmissé nyilvánítja, nem létezel! ezt üzeni. A válasz erkölcsi törtvény, nem a neveléstől függ, hanem olyan evidencia, mint a szabadesés vagy a csillagos ég. Már említettem, kanadai famunkásként, amikor nagyritkán a rossz angolommal levelet írtam a vezérigazgatónak, akit személyesen nem is ismertem, minden mailemre azonnal válaszolt, szemben pl. a vencelvalentin nevű igazgatóval, aki valamikor barátomnak hazudta magát, de miután kinevezték, még azt is letagadta, hogy ismer- - - de ez nem szabadkai ügy, térjünk vissza oda. Szóval, nem válaszolt az illető az udvarias levelemre. Bizonyára úgy gondolták, majd én barátilag, ingyen elmegyek, hiszen mindenkiben ott az atavisztikus ösztön, hogy jól akar járni, még ha mások kárára is. A zeneszerzőhöz valóban jó barátság fűz, ha róla lenne szó- - - akkor se tehetném, a helyzetem miatt. Egyébként a 35 évvel ezelőtti igazgató olyan sóher volt, hogy a fogain xilofonozott a garassal (dinárral, ami már akkor sem ért egy lyukas garast). Például az én gázsim ugyanannyi volt, mint a darabban szereplő ló fellépti díja (merthogy fehér lovon vágtáztam be a színpadra, évekkel megelőzve a Pintér Tibor lovas színházát, aminek ötletét ő egyébként Sasváritól lopta). Mondta is annak idején K F, a volt barátom, hogy hát „mit akarsz, ebben az előadásban te annyit dolgozol, mint egy ló, nyilván annyit is kapsz, mint egy ló”. És ez csak ezért nem volt igaz, mert a ló kábé két percig volt színen, én meg két órán keresztül dolgoztam, mint a ló: ének, tánc, akrobatika, kerékben körbeforgatás- - - És pár évvel ezelőtt, amikor megkerestem azt a színházat, hogy, megelégelvén az anyaGországi létet, szívesen visszaköltöznék oda, ahol a pályámat kezdtem, elutasítottak, pedig gyerekkori volt barátaim vezették a színházat. Akikkel együtt alapítottam a vajdasági Tanyaszínházat (majd ők is jönnek bizonyára a 40. évfordulóra, hogy baráti alapon, két hónapig, meg izé- - - Barátilag egy levegőt szívni egy vencelvalentinnal?) 35 évvel ezelőtt hónapokig tele volt az országos sajtó és a média ezzel a rock-előadással, bakelit lemez, tévéfilm: ebből tudhatták meg pl. Koszovóban, hogy van egy Subotica nevű város, ahol elkészült Dél- Kelet-Európa első rockoperája. Sok mindent csináltam én ingyen, barátságból, aztán folyton árulást kaptam érte. Bródy János mondása, hogy: „Semmit sem csinálok pénzért, de minden munkát pénzért végzek.” Ez az én válaszom is- - - arra a meg nem írt válaszra. Az ember néha olyan idegen lesz a régi, szeretett közegében is, mintha más bolygóról keveredett volna oda. Mint egy földi földönkívüli, vízfejjel, hatalmas sötét szemekkel, és olyan makogó hangon beszél, ahogy csak az ufók tudnak a szemtanúk elmondása szerint. Az ilyen embert kiröhögik a háta mögött, vagy hülyére veszik teljesen, mert a hülyéje azt hiszi, azzal elér valamit, ha folyton a hamisság és gonoszság ellen ágál, és még mindig hisz a jó tett helyébe jót várj frázisában. nfl
