NÉPSZABADSÁG. Ha nem lennék mindenen kívüli diverzáns a magán-galerimben, s elém tennék azt a tiltakozó listát, gondolkodás nélkül aláírnám. Még inkább a Gigor-féle filmesek listáját, mert mindennél fontosabbnak tartom a művészet szabadságát, és a mindenféle szabadságot. E két témáról legjobban Janisch Attila, és Puzsér Róbert megnyilvánulása tetszett (ek volna forradalmat csinálni), az ő szenvedélyes véleményük áll legközelebb a magam vérmérsékletéhez. De rögtön hozzá teszem, hogy amikor a jobboldali művészeket és sajtót ért támadás, nem láttam ilyen baloldali szolidaritást. Ők is ugyanúgy sunnyogtak az árnyékban, mint most azok a jobboldali értelmiségiek, aki félnek szembeszállni a kormány (vélelmezett) szándékával. Puzsér azon véleményét fontosnak tartom, hogy ezt a kilóg-a-lóláb módon való kormányzati elhallgattatást akkor kellett volna megtenni, amikor a parlament tetejéről lekerült a vörös csillag, mert a N. valóban egy poshadt relikvia volt a múltból, de később, és főleg az utóbbi években szakmailag minőségi újságírást folyattak. Václav Havel írja A szabadság igézete (Kalligram, 2012) című könyvében, hogy az ilyen szimbólumokat ezért kellett volna megszüntetni a rendszerváltás után, mert ezek termelték újra a szocialista emberterméket. Ezek okozták, hogy gyakorlatilag egy ráncfelvarrás nélkül, egy betű eltüntetésével 94-ben már visszajött ugyanaz a párt, ugyanazzal az állománnyal, akikkel kollaborálva az SZDSZ kámmingáutolta vonzódását hozzájuk, bevallva, hogy az antikommunista retorika számukra csak politikai termék volt a hatalom megszerzése érdekében. Ha megnézzük, északról délre haladva miként változik ez a dolog: a lengyeleknél már eltűnt a baloldal, nálunk még vannak életjelek, de már dögrováson (ami csak azért baj, mert az ellensúly nélküli hatalom tette olyanná Orbánt, amivé lett) és Montenegróban épp ezekben a napokban választották Djukanovics metamorf-szocialista pártját TIZEDSZER újra (ez is riasztó jövőkép lehet az Orbán-ellenesek számára). Egészen másként alakult volna a rendszerváltás folyamata, ha a N. ügyét időben tisztába tették volna. És ez akkor történhetett volna (történelmietlen hozzáállás, tudom), ha 90-ben a Fidesz nyer. Mert akkor még Orbánnak lett volna ereje mélyebbre nyúlni a kakiba. Akkor pl. talán nem termel ki a közélet olyan selejtet, mint GYF. S ha már ettől a monogramtól ismét megcsapott a szemétszag, hadd említsem meg azt a vérforraló rendőrattak, amiről szombaton, a 10. évforduló kapcsán posztolok élményeket – és itt nem a személyes sérelmem a fontos, hanem a közöny, még inkább a kárörvendés, baloldalról. Ilyeneket hallottam egy filozófusoktól az ATVn, hogy „nem lőtték ki senki szemét”. Mondom: a szemét. (Ez nem a fenti filozófusra vonatkozó minősítés. Ez nyomatékosítás. Vagy, a fene tudja.)
Valamelyest a témához kapcsolható az egyik, még meg nem jelent regényem részlete, s ha ide kapcsolható, ide is kapcsolom:
Eff, padtársam volt, s ő gyújtott engem lázadóvá. Együtt néztük meg a Hair című Forman filmet, melyben Berger felgyújtja a katonai behívóikat. Bár ilyen értelemben már ránk vetette szemét a szemét hatalom, mi mégsem ez ellen lázadtunk. A pénz ellen lázadtunk, és a művészet eladhatósága ellen. És a kommersz művészet elleni lázadásunkban felgyújtottunk egy marék bankjegyet. Kábé ezer volt, de lévén az a pénznem akkortájt elég labilis, ez nem jelentett komoly mennyiséget . És az egész valójában szimbolikus cselekedet volt. Igen. Ahogy szimbolikus maga a bankjegy is, melynek névértékét aranyban őrzi a kibocsátó bank trezorja. Eff úgy vélte, ha az ember hitelesen és őszintén lázad a kommersz művészet ellen, akkor nem szükséges felgyújtani a giccseket árusító szuvenír boltokat (aminek egyébként lett volna némi romantikus bája), elég felgyújtani egy csomó pénzt. Ehhez a performancehoz csakis saját pénzt volt szabad felhasználnunk, csak úgy lehetett tiszta a forradalmi harcunk, ezért mi szünidőben két napig ablakot mostunk egy benzinkúton. Kamaszos elgondolásunkban a pénz felgyújtása ugyanolyan szimbolikus jelleget öltött, mint egy patakból ivó szarvast ábrázoló festmény megsemmisítése. És mivel a pénzverés állami monopólium (meg az emberverés is, bizonyos korokban s helyeken) – szintén szimbolikusan – a pénzünk felgyújtását mindenféle hatalommal szembeni ellenszegülésül szántuk.
Sok évvel később ismét eszembe jutott Eff, amikor az utcán menve a rendőrök gumilövedékkel szétlőtték a kezemet. Aznap este a vérző kezemmel felgyújtottam egy bankjegyet. És Effre gondoltam, aki kamasz koromban megtanított arra, hogy egy gonosz hatalmat szimbolikusan is el lehet pusztítani. nfl
