színházőrzők (A SZOMBATI ELBESZÉLÉSEM BEFEJEZÉSE.) Elszállt a varázs, Erdei Virág valósággá züllött, de jött vissza a kutya. Hogy gürizik a fennmaradásáért. Valamikor én is ilyen voltam. Mivel tudtam: simán tehetséges színész nagyon sok van, ezért nekem zseniálisnak kellett volna lennem, hogy észrevegyenek. De nem voltam zseniális. Csak eredeti. A zseni – berobban. Az eredeti FOLYAMatosan fejleszti magát. Eredet = forrás – csermely – patak – folyó – FOLYAM. Dolgozik, gürizik, mint a kutya, aztán vagy lesz vacsora, vagy nem. Az eredeti későn ér be, és még ráadásul megszállott és maximalista is. Mint a folyó. Vagy a kutya. Ez a kutya is mennyi felesleges, ostoba munkát végez. Gürizik itten a fennmaradásért. Ez mintha ellentmondana a természet gazdaságosságának, ami nem tűri a butáskodást, ahogy mondjuk a Ferenc pápa, meg az Áder János sem tűri. Ők nem szakítanak időt a komolytalanságokra, nem dúdolnak dalt a szerelmes matrózról. Márpedig a kutya a természet része, ösztönökkel, hogyhogy nem vette észre, hogy fölöslegesen kunyerál kaját. Vagy volt a viselkedésében valami rejtett logika, amihez egy ember túl szűk látókörű, hogy felfogja? Vagy semmi nem járt a fejében, csak saját ifjúsága felett érzett, izomtól duzzadó öröm, amikor még nem volt kivert kutya. Mikor még könnyedén megtette azt, amire több millió évnyi edzés felkészítette az agyát: hogyan kell zsákmányt ejteni. Amikor még farkasként rohant az éjszakában, és fent a sarlónyi hold olyan gyilkos volt, mint egy kinyitott borotva…
Elbóbiskoltam… Eladó egy veszettség és bélférgek ellen beoltott, hosszú barna szőrű, nem ivartalanított, szobatiszta kan színész. Cirkuszi és színpadi munkára is alkalmas, tűzkarikát is ugrik. Jutalomfalatokkal film- és tévészereplésekre is fogható. Ha ingerlik, vicsorog, néha harap. A pórázt rosszul viseli, de visszahozza az eldobott botot. Előfordul, hogy parkban hátulról üzekedve összeragad más nőivarú színészekkel; ilyenkor vizet kell rájuk zúdítani. Érd. a szerk.-ben.
Valami zajra felébredtem. Kinéztem az ablakon a sínekre. Eszembe jutott a kollégám, aki nemrég a vonat elé vetette magát. Vetette magát. Milyen teátrális. Vetni magát. A szántóvető színész. Aki halált arat.
Hallom az éjféli expresszt az első vágányon megállás nélkül keresztülcsattogni, tatam-tatam-tatam, kis állomásokon nem áll meg minden vonat, és én magam is kis állomás vagyok, a fényes expresszvonatok megállás nélkül csattognak el mellettem, csak a szemetet szórják ki az ablakon, lakon, lakom, tatom, tatam, tatam, tatam, tata, ta, t.
Horkantva riadtam fel, és letöröltem az álmomban kicsordult nyálamat. VÉGE (újabb színházi történet: holnap 9-kor)
