Riportok a kanadai vadonból

ÁTLAGOS  MIVOLTOMAT  mi sem jelzi jobban, hogy karácsony táján, sok ezer embertársamhoz hasonlóan én is depressziós vagyok. Szerintem csak az nem képes a boldogtalanság megtisztító érzésre, aki a jelen pillanatot el tudja választani az ELŐTTÉTŐL meg az UTÁNÁTÓL. Reggel átjött a szomszédasszony, akinek a kéztöréséről már meséltem, aki belebotlott a felszedett kockakő folytonossági hiányába, pedig már 60 éve nem volt forradalom errefelé, és erre mondtam a múltkor, hogy már időszerű lenne, ami persze pontatlan hozzáállás, hiszen ha gyéef országlása idején nem tört ki, akkor ezzel a néppel bármit meg lehet csinálni; a lecsó nem robban. ((Egyébként  gyéef  csukatta be a Lipótot, ahol a depressziót is gyógyították)(hogy egyéb gaztetteit ne említsük – miközben őt kellett volna ott kezelni elmeileg.)) Átjött a törött kezű szomszédasszony, együtt kávéztunk. Néha hoz át kaját, ha már nem bírja megenni, én meg néha átmegyek megcsinálni valamit, amit nem tud fél kézzel megcsinálni. Kölcsönösen kihasználjuk tehát egymást. Más szóval, barátok vagyunk. (Majd ha ezt lányregényben írom, úgy fogalmazok: kölcsönösen segítünk egymásnak.) Amikor a szomszédasszony elment, visszajött a depresszió. Most a gáz tűzhelyet nézem. Hallottam, hogy valaki a sütőbe dugta a fejét, öngyilkosnak lenni. Vagy a légkeveréses sütők esetében ez nem működik? Ezen itt kis piktogramok vannak, jelzik a beállításokat, van hal, csirke. Depressziós emberfejet nem látok rajta.  nfl