AZ UTÓBBI IDŐBEN túl érzékeny lettem, gyanakvó, mindenfélét beképzelek magamnak. A múlt hét óta ez még fokozódott is az az érzet, hogy nem értékelnek, amennyire megérdemelném, néha ez az érzésem, hogy nem is tudom valójában, ki vagyok, mennyit érek (nem tudom, érthető vagyok-e, Barátom). Rettegek a kapcsolatoktól, az elutasítástól. Nem, az elutasítás nem megfelelő szó, a csiga nem utasítja el az őt megérintő ujjat, hanem visszahúzódik. Így értem én is az elutasítást. No jó, mondod te, hogy ránézésre egyáltalán nem emlékeztetek csigára. Pedig néha az az érzésem, hogy nagyon is hasonlítunk egymásra. Nem, hogy te meg én. Hanem a csiga meg én. Mindegy, lépjünk túl ezen. nfl
NÉZTEM A HAJLÉKTALANOKAT. Talán a saját jövőmet akartam látni. De nem tetszett, amit láttam. Nem azok a szabad emberek voltak, ami nekem a hajléktalanságot jelentette, ami miatt talán még örömmel is éltem volna az utcán. Azt reméltem, hogy nem átlagemberek, csak valami miatt kiköpte őket a társadalom, az a társadalom, ami engem is kiköpött. Tehát ezt a társadalmat meg kell vetni. Nem ezt láttam a hajléktalanokon. Ezek a hajléktalanok túlságosan normálisak, és törvénytisztelők voltak. Pedig akik a törvényeket hozzák és őrzik, azok sem tisztelik a törvényeket. Rég nem voltam nővel. Holnap elmegyek egy kupiba, nem olyan hivatalosba, csak olyan illegálisba. Legális még nincs, csak a szabózsolt-féle szakállam-titkároknak, akik 160 ezerért dugnak, munkaidő alatt kilógva a parlamentből. nfl
SALINGER ÉS REGÉNYE. Most újra fordították (Rozsban a fogó), nem rossz, de leginkább Barna Imre zseniális fordítása viszi el. Ha az a hülyegyerek, aki lelőtte a rocksztárt, nem emlegeti a Zabhegyezőt, csak az anyja tudta volna S-ről, hogy író. Akkor már inkább Bukowski ellen-regénye (A Kezdő), annak is gügye a stílusa, de hát az amcsi irodalomnak nincsenek évszázados hagyományai (mint a magyarnak), valójába Mark Twain-nal kezdődött, s főleg a 20. század második felének írói (Vonnegutot, Kerouacot kivéve), makogó infantilisok. nfl
