Riportok a kanadai vadonból

A DIKTATÚRÁBAN FELNŐTT felnőtt ember hajlamos indokolatlan tisztelettel viseltetni az egyenruha iránt. Rosszmagam egy Belgrád melletti kaszárnyában töltöttem a katonaidőmet, ahol megtanítják az embert szakszerűen embert ölni. Eme szerzett tudásomnak később semmi hasznát nem vettem, mert mire bekövetkezett az engedélyezett emberölés szezonja, a délszláv háború, előtte öt évvel én a szülőföldemről a hazába költöztem. De ott, ama egy év alatt sok mindent megtudtam arról, miért írja Örkény az egyik egyperces novellájában: „ Az egyenruhát etetni és ingerelni, valamint a rácson benyúlni szigorúan tilos.” Mert az egyenruha egy vad állat. Amikor felhúzták rám az egyenruhát, és angyalbőrbe bújt ördög lettem, elhatároztam: ha már itt kell töltenem az elkövetkező évet, kipróbálom a fizikai erőm tűréshatárát. Ezért hát a hadgyakorlaton, amikor kúszni kellett az „ellenség felé”, én szándékosan a legnagyobb sáros tócsákat vettem utamba, és  olyan fekete voltam a sártól, hogy csak a szemem fehérje virított. És ebből a kaszárnya parancsnoka NEM azt a helyes le, hogy itt egy színész áll előtte, aki, képzeletének csábítására belement ebbe a háborúsdi játékba, hanem azt a téves következtetést vonta le, hogy én jó katona leszek, és ebből számos félreértés keletkezett. Először is: a hadgyakorlat után kitüntettek, és előléptettek őrvezetővé, majd tizedessé, mert jól tudtam ordítani – csak azt nem vette észre a parancsnok, hogy ordításomban őt utánzom. És amikor ez után két héttel lebuktam, hogy a kerítésen átmászva kiszöktem a Bijelo Dugme rock-koncertjére, akkor fegyelmit kaptam, egy hétre rá pedig visszafokoztak közkatonává, mert a körletben nem tisztelegtem a parancsnoknak. Hiba magyaráztam, hogy a „tisztelgés” előfeltétele a tisztelet, aminek én nyomát sem éreztem magamban a műveletlen és bunkó parancsnok iránt; lefokoztak, és visszavonták a kitüntetésemet is, pedig nyakig sáros lettem érte azon a hadgyakorlaton.