V É R N A R A N C S É S V O D K A
avagy 1: hímregény a nőről
avagy 2: poszt-pornográf siker-regény
avagy 3: zenés, vidáman gyászos botránykönyv
avagy 4: kekec kedő penismonológ
avagy 5: ki vagy?
Ahhoz, hogy midezt elmondhassam, valami gátszakadásnak kellett bekövetkezni bennem. A magamban tartott, és közölhetetlennek vélt események most egyszerre oldódnak bennem.
De:
Felesleges találgatni, hogy mely szereplő létezett az elképzelt valóság, és megtörtént valóság valamely tartományában.Mind létezett, és egyik sem.Tetszés szerint. Ha tetszik, akkor létezett. Teccik érteni?
Aztán:
“Nagy dolog az, ha valaki rátalál a könyvére, arra, amelyet neki kell megírnia”.
E. P.
(Részlet, 34.-35. oldal.) A vonat ablakából néztem a holdat, amikor abba a városba utaztam munkáért.
Az igazgató úr telefonál, amint befejezi, kiszól. Tessék várni addig. Ott az asztalkán talál napilapokat.
Megköszöntem, leültem. Nem nyúltam a napilapokért. Minden titkárságon kormánypárti napilapok vannak. Mindig az uralkodó párt napilapjai. John Lennon írta önéletrajzi könyvében: lapinapok. Nem lajterjakab volt – szándékos ferdítés. És fordítói bravúr. Imagine.
A korán őszülő, gyorsan öregedő titkárnő az ajtó melletti székre mutatott.
Oda tessék. Amíg vár, hallgathat zenét a rádión. Látom, a lapok nem érdeklik.
Nem várta meg a válaszomat, bekapcsolta a rádiót. Ákos. Beleremeg a föld, ha megszólal. Nem fog tetszeni az utolsó hangos dal.
Figyeltem a titkárnőt. Ez az a fehér haj, amit nem festenek az élemedett hajadonok, mert olyan ezüstösen fénylik. Nincs hajfesték, amivel ezt az árnyalatot és hatást el lehetne érni. Az íróasztalon halom papír, a jövő havi műsortervet készíti, minden mozdulata profi, látszik, hogy a pártközpontban idomították. Semmi önálló gondolat, csak amit előír a szabályzat. És amit feladatként rá rónak. Titkár. A titkok tudója. Aki munkaidő után otthon magára zárja az ajtót, és vibrátort is csomagküldő szolgálattal rendel.
Eszembe jutott, amikor pár évvel korábban egy másik titkárság folyosóján üldögéltem, és ott, igen, ott valóban újságot olvastam, mert kíváncsi voltam, hogy a kritika mit ír az előző héten bemutatott Csehov előadásunkról. Lapozgattam az újságot, és láttam, hogy az eszbétitkár az irodába viszi a szavazóurnát, melybe az Év Színésze-díj szavazatai gyűltek össze. És hallottam, ahogy számlálják a szavazatokat, és azt is hallottam, hogy valamit sutyorognak odabent. Nem, nem akartam hallgatózni, de a fülem sem akartam befogni, hallottam, ahogy a titkárnő kinyitja az ajtót, és beszól az igazgatónak, hogy gáz van, mert Litvay több szavazatot kapott, mint a … És az igazgató ingerülten kiszólt az irodájából, hogy engem nem érdekelnek a szavazatok, de a … szóval, őneki kell megkapnia az Év Színésze-díjat. Mert fentről leszóltak, hogy Jászai-díjat akarnak neki adni, és ezt indokolni kell valamivel.
Megcsörrent a telefon.
Tessék befáradni, igazgató úr várja.
A vastagon párnázott ajtó kinyílt. Az igazgató békát rakott a kezembe. Kezelés és bemutatkozás után belesüppedtem a szétseggelt fotelbe. Minden színigazgató szétseggelt fotelbe ülteti a színészt. Ott alacsonyabban van a színész önbecsülése. Könnyebben lehet az akaratát irányítani. Az igazgató intett a kezével, hogy tessék, hallgat engem. Elmondtam, hogy két éve szerződés nélkül vagyok. Megakadtam, az igazgató arcán semmi hatás, viaszos tekintettel, öklére támasztott állal nézett rám. Folytatni akartam, hogy még az a helyzet is előállt, hogy. De az igazgató felemelte a kezét.
Benne van maga a Who’s Who-ban? Mert akkor majd elolvasom magát, nem kell mondania semmit.
Nem vagyok benne, mondtam, és láttam, hogy összeomlik benne az erkölcsi világrend. De tudom, mit jelent: Ki Kicsoda?, tettem hozzá, hogy valamelyest fenntartsam a tekintélyemet. Az igazgató legyintett.
Itt rossz a helyzet. De nem is csak ez. A másik, hogy ez egy kompakt társulat, mindenkinek megvan a helye, tudja, ahogy a fociban. Tudni lehet, ki a hátvéd, és ki rúgja a gólokat. Magát itt nem ismerik, nem ismeri sem a város közönsége, se a társulat. Járt már ebben a városban?
A vizsgálóbíró szigorával kérdezett, mintha a városban elkövetett majdani sorozatgyilkosságok leendő gyanúsítottja lennék, amikor a teliholt világít, mint a gennyes kelés, és az árnyékban a Cserszegi Fűrészes lopakodik. Mondtam, hogy nem jártam még ebben a városban, de újnak és ismeretlennek lenni egy városban csak egy percig tart, mert a második perc már az első perc tapasztalatára épül. Homályos mondatomat megpróbálta értelmezni, hiúzszemmel nézett rám.
Ez egy nehéz társulat. Kitúrja magából a szervetlen anyagot, mint a szervezet a gennyes sebből a szálkát.
Ha jól értem a példát, én lennék a szálka. Vagy a genny?
Hagyjuk a példákat.
Maga kezdte.
Öt évem van ebben a társulatban. Csapatépítő tréningek, közös kirándulások. Ez a társulat már félszavakból is ért. De maradjunk abban, hogy meghagyja az elérhetőségét a titkárnőmnél, és ha lesz a maga karakterének megfelelő…
