A Beugró volt pár évvel ezelőtt a kedvenc műsorom. Később már nem. 2007-ben, amikor elindult a műsorfolyam (ha jól emlékszem akkor indult, ha nem, a lényegen s mondandómon nem változtat), kedves kollégáim valóban rögtönöztek, friss volt az egész, üde, tele ötlettel.
Nemrégiben elkezdték egy kis csatornán visszahozni ama részeket, melyeket (mily szerencse), anno nem láthattam (ama idő szerint Kanadában voltam).
Nézem, s azt érzem, mint mikor régi szerelmével találkozik az ember. És akkor veszi csak észre a nő foghíjasságát. Ezekben a részekben már nem volt rögtönzés; előre kitalált és eljátszott szituációk; előre begyakorolt játékok voltak, és ettől az egész elkezdett hasonítani arra a penészszagú színházra, amitől mindig fölfordult a gyomrom.
Ez a Beugró egyre inkább kezd hasonlítani arra a színházra, amit utáltam mindig, utálok most is. Kezd foghíjas lenni. Rossz francia komédiázás (mert van ám jó is); nem olyan, ahol drámaian tétre megy játék. Komédiázás, tét nélkül: népszín – műviesség.
Calvero
