Mióta… ilyen helyzetben vagyok (időm tenger), 2-től 8 nap alatt olvasok el egy regényt ((terjedelmétől függően (kivétel volt nemrég a: Háború és béke, amit tízévenként olvasok el 9 nap alatt)). A múlt héten két 19. századi zseni regényét ettem meg: Wilde – Dorian Gray arcképe; Zola – Állat az emberben. Mindkettő, mai kifejezéssel: thriller. De micsoda két remekmű, kétféleképpen megírva (csúnya magyarsággal szólva (de mi a jobb?, archaizálva: megírva vala?))
Zola remekműve realista. Még a gyilkos szándékkal a gyilok után nyúló kéz, a kimeredt szem is árnyaltan megjelenik a szövegben. Wilde, a provokátor, elutasítja a valóságot. Nála a gyilkosság után nem a gyilkos kezén látjuk a vért, hanem a róla készült festményen ábrázolt kézen, vörös festék formájában. Wilde szublimál és absztrahál. Zola filmesen vetít.
Milyen beszédes név: Oscar Wilde. Vadoszkár. 46 évet élt, közben felforgatta a világirodalmat; két év börtönben, Párizsi halál.
Zola, a szelíd polgár, fejben éli meg a kékgyilkosságokat. Idézzünk most tőlük, egymás mellé helyezve két részletet: egy befejezetlen, és egy befejezett gyilkosságot.
Zola:
„Megint rájött ez a rettenetes kórság, amiből – úgy hitte kigyógyult? Igen, meg akarta ölni, megölni a lányt? Megölni egy nőt? Ez zakatolt a fülében ifjúsága távoli mélyéből a vágyakozás egyre növekvő, őrjítő lázával. Ahogy a többiek a kamaszkor ébredezésekor arról ábrándoznak, hogy nővel háljanak, őt veszett vágy fogta el, hogy megöljön egyet. Hiába, nem tagadhatja, ezért kapta föl az ollót, hogy a testébe mártsa, mihelyt megpillantotta a testét, meleg és fehér keblét. És nem azért, mert a lány ellenkezett? Nem? Hanem a gyilkolás gyönyöréért, mert ölni vágyott, olyan vad vággyal, hogy ha nem markolná most görcsösen a f füvet, rögtön visszarohanna, hogy megfojtsa”. (A Világirodalom Remekei, Európa Kiadó, 49. oldal).
Wilde:
„Vadul körülnézett. Szemben vele, a festett láda tetején, valami csillogott. Tekintete ráesett. Tudta, micsoda az. Kés volt, melyet pár nappal ezelőtt felhozott, hogy elvágjon vele egy kötelet, és elfelejtette visszavinni. (…) Dorian rávetette magát, és beledöfte a kést a nagy ütőerébe, mely a fül mögött van, Basil fejét az asztalhoz szorította s többször beleszúrt”. (A Világirodalom Remekei, Európa Kiadó, 135. oldal).
C.
