Valikám az ötödik gyermekünket abortálta el, akik ugyanolyan nagy tehetségek lehettek volna, ha megszületnek, mint Lea... de nem is erről akartam írni, hanem...
Kilencvenegy nyarán, a délszláv háború kitörése előtt pár nappal játszottam Szálasi Ferenc szerepét Gyulán, a Várszínházban, Siposhegyi Péter történelmi drámájában (Teleki Pált Gados játszotta, kitűnően, Schlanger rendezte), és akkortájt még nem voltak úgy "elkínaisodva" a távol-keleti éttermek, mint ma, és egy indiai étterembe jártunk minden nap (ebből kiviláglik, mint Buddha szelleme: jól megfizettek minket, mert kibaszott drága étterem volt). Drága emlékű Kozák András társaságát élvezhettük, s közben ettünk mindeféle kimondhatalan nevű ételt. Ma egy: Mahadkamara hadramara (hasamra ütöttem, mert már nem emlékszem, mi volt a kaja neve az étlapon), másnap egy Hamarka mackalakurta, hatmadnak pegy Kamaszutra ili maloszutra... és így, végigettük az étlapot. Aztán egy napon velkünk volt ama énekes színész, aki még gyerekszínészként került be közénk,s ma már az Operettszínházban játszik főszerepeket, anno a Dantonban is játszott... no és ez a tizenöt éves kölyök azt mondta pinacérnek, a tizenötödik ebédnél, amikor az felvette a rendelést:
-- Máláhuszt kérek.
-- Mit?
-- Máláhuszt.
-- Aha... (kiveszi Zsolti kezéből az étlapot, ránéz, majd arca felderül) aha!... Tehát malachúst szeretne ebédre!
Ma, kétezer-tizennégy nyarán hívtak egy amerikai film kaszingjára. Elmegyek. Sokunkat behívtak erre a hajóskapitány szerepre... ez olyan, hogy veszek egy lottószelvényt... és hátha bejön. De ha veszek, és meg sem kísértem a szerencsét... meg sem nézem a számokat... az hülyeség, nem?, Barátom.
C.
