E hatalmas tudású ember az előadása utáni beszélgetésünkkor felajánlotta nekem a tegeződést... és én, lévén még mindig az előadása hatása alatt, ezt csak később értettem meg. (Tudod Barátom: néha az a típus vagyok, akinek az irodából kijőve jutnak eszébe a mondatok, mit kellett volna mondania).
Kaptam tőle névjegykártyát (sajnos nem tudtam viszonozni, mert a múzeumban szétosztogattam, de ígéretet kaptam a Főszerk.-től, hogy hamarosan csináltat), szóval a kártya alapján az imént írtam Jánosnak egy levelet, melyben okéztattam vele a cikkemet, és hogy megtisztelve elfogadom baráti gesztusát.
Ha nem jövök Hatvanba, erről az élményről is lemaradtam volna.
Vivát Hatvan!
C.
