Fiatal koromban nem írtam verseket (amennyiben annak számítódnak e szánalmas próbálkozások, hogy mostanában haiku-szerű szösszenetekkel szórakoztatom a Barátom, és bosszantom ellenségem). A színészet mellet novellistaként indultam, 24 évvel ezelőtt könvyem jelent meg ebben a műfajban. Bár... igen, harminc évvel ezelőtt írtam egy vadászverset (szinte minden fontos esemény a vadászathoz köthető életemben, s halálomban is) amit lehozott a Venatus magazin első, ünnepi száma, amit az a Csekő Sanyi szerkesztett, aki a múzeumi találkozás után pár nappal szíveskedett meghalni. (Én lennék a Halálosztó, nem a svájcinéger?)
Az elmúlt napok halálközeli élményei:
Június 2.-án ugyabár születésnap.
3.-án legendás nagyapám halálának negyvenharmadik évfordulója.
4.-én annak tragikus emléke, hogy egyszerre vesztettem el hazámat a szülőföldemmel együtt, egy francia kastélyban, kilencszázhúszban ((franciáznátok anyátokkal (kleman szó)).
Előtte pár nappal, minden előre bejelentés nélkül meghalt Radan, a szerb barátom.
És ma én is halálközeli élményt írtam fejben.
C
