Teganap este felhívott egy barátom, és azt mondta: meghatotta őt az őszinteségem, hogy még a szenvedélybetegségemről is őszintén írtam neked Barátom. És az mondta (nem azért mondom el, hogy fényezzem magam), hogy több szerepben látott, és abban is az őszinteségem, az önazonosságom volt a megkapó, hogy olyan volt a játékom, mintha én lennék ott, abban a helyzetben. És a regényem és novelláim figurái is az egyéniségem valamilyen szelete.
No, hát ezzel én nem vitatkozom, inkább betartom a tegnapi ígéretem, és elmesélek egy régi történetet, egy régi kánikuláról.
Iszonyatos meleg volt, egész nap meztelenül lődörögtem a lakásban, óránként álltam a hideg zuhany alá. Nem sokat segített, fél órával később már megint kivert a verejték, abban a pokoli kánikulában. Az ablakokat sem tudtam nyitva tartani; alattam fordultak ki a főútra a buszok, borzasztó motorzúgással. Estefelé tetőzött a meleg. Úgy értem: a tető este lehelte ki a napközben magábaszívott hőt. Vagy be. A lakásba. Akkor olyan lett, mint a pékkemence. Legszívesebben a bőrömet is levetettem volna. Felüdülést csak az egész nap kortyolgatott hideg fröccsök és sörök adtak.
Nem tudom, másoknak e tekintetben milyen tapasztalatai vannak. Nekem mindezen megpróbáltatások dacára a nemi vágyam ilyen irgalmatlan hőségben volt csúcson. Amikor aznap este megjött hozzám Friderika, alig vártam, hogy nekiessek, bár kissé ingerült voltam a hőség miatt. Mikor tök pucéran ajtót nyitottam és ő belépett, minden beszélgetést megelőzendő, azonnal vetkőztetni kezdtem. Ő fáradt mosollyal vonakodott: Ilyen melegben…? Ezt a kérdést annyira feleslegesnek tartottam, hogy válaszra sem méltattam. Bementem a fürdőszobába, hogy gyors zuhanyzással öblítettem le az izzadságot büdös testemről. Még a csapot sem nyitottam meg, hallottam, hogy nyitódik s csukódik a bejárati ajtó, és Friderika fapapucsa lefelé klattyog a lépcsőn. Visszajöttem a szobába, az ablakhoz léptem, és az utcai neonlámpa fényében láttam Frigid Erikát (ekkor hívtam először így magamban) beszállni a fehér Golfjába. Utána vetettem magam, menetközben a hónom alá kaptam a trikómat meg egy rövidnadrágot. Átszaladtam az U alakzatú parkoló túlsó felére, és ott utolértem a kocsit, megütögettem a tetejét, és bekiáltottam a nyitott ablakon, hogy álljon meg, mert különben mezítlábammal rúgom szét a valagát! Frigi csikorgó kerekekkel fordult ki a főútra, és elhajtott.
Csak pillanatig álltam ott lihegve, mialatt egy autó jött a belváros felől, lassított, s amikor meggyőződött róla, hogy valóban meztelen embert lát az utcán, továbbhajtott.
Tudtam, hogy a következő ház mellett taximegálló van, futni kezdtem arrafelé. Közben magamra húztam a trikót meg a gatyát, hisz csak ruhában számíthattam arra, hogy kocsiba ülhetek. Rozoga Zastava állt ott, még jó, gondoltam, legalább nem kíméli majd kocsiját a sofőr. Beültem, bemondtam Frigi lakcímét, s kértem, siessen, miközben eszembe jutott, hogy a kis gatyámban nem tartok pénzt, és tudtam, hogy sürgősen ki kell találnom valamit. Azt is sejtettem, hogy Frigi a főúton megy haza, több lámpánál lesz kénytelen megállni. Ismertem egy mellékutat, ahol kis kerülővel előbb odaérhetek.
Még csak félúton jártunk, s én sírva fakadtam, mire kérdezi a sofőr, hogy mi történt. Mondom neki, hogy meghalt a testvérem (a hír igaz volt: huszonöt évvel korábban, embrionális állapotban, abortusz által), a sofőr együttérző tekintettel rám pillantott, s kérdezte, mikor s hogy. Tegnapelőtt a Dunába fulladt, rögtönöztem. Erre a sofőr pityeregve mondta, hogy tud róla, tegnap olvasta az újságban, mire aztán kiestem a szerepemből és szájtátva pillantottam rá. A sofőr meg csak egyre sírt, és biztosított engem, mennyire átérzi a fájdalmamat, mert egyébként ő is elvesztette a kishúgát a hetvenes években.
Frigi lakása elé érkezve kotorászni kezdtem a zsebemben, a sofőr pedig hevesen tiltakozott, hogy ne! Mert ő ennyivel szeretne osztozni a gyászomban. Én meg: De igen, ragaszkodom hozzá!, és tovább kotorásztam a zsebemben, mire a sofőr zokogva fogta le a kezem, mondván, hogy ha valaki, akkor ő tudja, mit érzek, és hadd fejezze ki így a részvétét. És szlávos szentimentalizmussal odahajolt hozzám, férfierővel megölelt és megcsókolt, én pedig fejemet csóválva szálltam ki a kocsiból, s köszöntem meg irántam való jóságát.
A taxi eltávolodott, és ekkor fordult be a sarkon Friderika. Beállt a parkolóhelyére. Én nyitottam ki a kocsi ajtaját. Amikor felmentünk a lakására, ő vetkőzött le elsőnek.
Másnap kerestem a megállóban a Zastavát, hogy kifizessem a taxisnak a fuvart, kicsit bántott, hogy játszottam az érzelmeivel, s őszintén el akartam mondani neki mindent. De nem volt ott a kocsi. Délután is kerestem, akkor sem volt ott.
Harmadnap már nem kerestem. Elköltöztem Friderikához.
C.
