ötletet adott az imént, hogy miről írjak. Vojnich Oszkár délvidéki (Bajsán született) világutazó volt, aki 1916-ban, ötvenedik születésnapjának éjszakáján főbe lőtte magát Port Said-ban, egy szállodában. Húsz évvel ezelőtt írtam róla egy novellát V. O. utolsó éjszakája címmel, amit végül nem küldtem el Nimródnak, hiszen alig volt benne szó vadászatról, csak egy életrajzi megemlékezésem jelent meg róla. Aztán a sok költözés közben elveszett ez a novellám (még nem laptopba dolgoztam, hanem Erika gépen A4-esre). Most emlékezetből megpróbálom újra megírni ezt a novellát, ami valójába egy keserű monológ egyes szám első személyben (úgyis ilyenre vagyok ma hangolva). Egy nagy vadász, aki azon az éjszakán végképp szembekerült önmagával, és nem tudta, hogy amikor a londiner behordta a csomagjait, vele együtt a gyilkosát is beengedte a szállodai lakosztályba. De hiszen mire várt volna még; nem volt családja; már látta a világot, Afrikát, Ázsiát, oroszlánt lőtt és tigrist... Mit tartogathatott volna még neki a földi lét.
C.
