Először csak egy repedés. Hajszálnyi. Aztán a repedés tágult.
De mi, odafent még nem vettünk észre semmit. A tornácon elnyúló hosszú sörpadon ülve a sörasztalnál (ismered ezt a típust) csendben néztük a kertünket, a 34 fajta örökzöldet, ebből 19 fenyőféle. Ha jött valaki, megállt az úton és azt mondták, milyen szép kert, milyen takaros ház… És a kilátás! (Kiáltás) huh, látod odafent a messzi bércet… (idézet vége), nézd, ide látszik Tokaj hegye.
Ezalatt csendben és alattomosan reccsen a fal, és a repedés nőtt. De mi még akkor sem vettünk észre semmit.
Aztán jöttek vendégek: Stohl, Esterházy, Zsóka, Hejnemen Palika, satöbbi. És ittunk, és igen, hangosan danoltunk. De nem szólt ránk a házmester (idézet az Illéstől (amúgy ma már közös képviselő a nevük, de funkciójuk nem változott: megfigyelni, jelenteni, hallgatózni.))
És a következő évben már féltettem Lácskámat, nehogy játszásiból beledugja a kezecskéjét a fal résébe.
((A hatás fokozása érdekében:
(Folyt. Köv.))
