Eddig nem tudtam, mire jó ez a kényszeres tevékenységem: a blog. Jó, a grafománok kórképe... Mégsem tudtam, mire jó.Mostanában megtudtam. Először is tönkrement a régi laptopom, és az új regényem egy részét magával vitte a nemlétbe. De a tegnapi tragédia...! Írás közben fölidegesített a családom, anyám és öcsém, mire én rossz helyre nyúltam az új gépen... és letöröltem az egész regényt. A befejezés előtt nem sokkal. Azt hittem, tökönszúrom magam. Meg, hogy soha többé nem írok le egy sort sem, nem is olvasok. Magyar nemes vagyok. De, ahogy a lóról leesett ember is visszakapaszkodik az őt ledobó lóra, egy nap után én is eldöntöttem: újraírom. Lehet, hogy rosszabb lesz. De befejezett! De az is lehet, hogy jobban sikerül ez a kalandregény, mint az a változat volt, ami elvitt az ördög.
S milyen jó, hogy időnként "csepegtettem" belőle a blogomban. Mert arra támaszkodni tudok. Azt nem kell újraírnom.
Calvero
