az alkotó pihen. Ma elkészült a Farkasfog. Amikor leütöttem az utolsó betűt, letettem az utolsó pontot, hirtelen eleredt az eső, és én futva mentettem el az anyagot, és mentettem az eső elől a laptopot. És ezt a vátarlan és szinte előzmények nélküli esőt megtermékenyítő nedűnek (latinul a nedü: humor), és pozitív előjelűnek érzem a könyvem sorsát illetően.
Megpróbálok idemásolni egy rövid részletet a regény elsejéről.
Gabriel a pult felé pillantott, a lány megérezte tekintetét, de nem nézett fel a törölgetésből. A bejárati ajtó felé figyelt, ahol egy meghatározhatatlan korú indián asszony lépett be. Batyuját letette a fogas mellé, és leült az egyik, Gabrielhez közeli asztaloz. Kerry urat láthatólag nem töltötte el boldogsággal az indián öregasszony jelenléte. Gabriel figyelte a sovány asszonyt, akinek soványságában volt valami félelmetes és boszorkányszerű.
-- Mister, tíz dollárért elhajtom önről a rossz szellemeket – szólt át váratlanul az indián öregasszony, mire Kerry szigorúan fordult felé. De Gabriel megelőzte.
-- Ne küldje ki, Kerry úr, érdekel az itteni folklór. Amúgy pedig valóban van elhajtani való rólam, tele vagyok lidércekkel és démonokkal – mondta Gabriel viccelődőn, egyrészt, mert nagyon unta Kerry haszonelvű monológját, másrészt pedig valóban kíváncsi volt az aszott testű asszony műsorára. A bíztató hangnem után a szipirtyó odapenderült a batyujához, elővarázsolt belőle egy köteg tollat, talán bagoly- vagy sastollak lehettek, legyezőformára tágította a tollakat és simogatni kezdte a tollakkal Gabriel arcát, nyakát, vállát. Halk torokhangon mormogott, a szeme csillogott, és egyre láttatta szeme fehérjét, és Gabriel fején átfutott a gondolat, hogy ezek az indiánok állatira eszelősek, és épp ez a szerethető bennük. Belső mosollyal és minimális érdeklődéssel hallgatta az öregasszony szavait.
-- Mister, az ön vállán sok halott ül, elhessegetem őket, mert önnek sok halottai vannak abban a hazában, ahonnan idejött. Óvakodjon a vadászoktól, mert az ön halottai magára is vadásznak nem csak jávorszarvasra. Ezt maga is tudja. De azt nem tudja, hogy azok a régi halottak követték önt ide is, itt lebegnek ön körül és maszturbálva rikoltoznak, csak ön ezt nem hallja. Csak én hallom. Maga meg akart szökni előlük, de nem sikerült. Tudja mister, a Nagy Hegy Ura nem tűr szökést és dacolást, és előbb-utóbb rászabadítja az emberre a hátrahagyott halottait. Az élő halottakat, a meggyilkoltakat, meg akik maguk okozták saját vesztüket. Mister, óvakodjon a nőktől! Magának minden baja a vadászat és a nők miatt van. Maga jó lélek. A Nagy Hegyek közé való lélek. Nem való erre a sivár világra, ide a síkságra. Menjen a Nagy Hegyre, mister, oda nem követik majd a halottak. És ott fent talán találkozik önmagával is.
Az öregasszony szeme izzott, gesztusai túlságosak, meg nem szelídített, igazi gesztusok voltak. Aztán hirtelen elhallgatott. Odament a batyujához, és egy pillanat múlva már eltűnt a vendéglőből.
Gabriel kábultan nézte az ajtót, ahol az öregasszony eltűnt.
-- De hiszen oda sem adtam neki a tíz dollárt – mondta, és kotorászni kezdett a zsebében.
-- Hagyja, ennek a műsor volt a lényeg. Mindig eljátszogat az idegenekkel. De ha gondolja, adja ide nekem a tíz dollárt. Majd én odaadom neki a legközelebbi műsora után.
Gabriel odaadta a tíz dollárt, egyúttal kifizette a sört is. – Érdekeseket mondott – merengett Gabriel. – Óvakodjak a vadászoktól. Meg is tenném, ha hinnék az ilyen jóslatokban. Bizonyos jóslatok nehezen lennének elviselhetők, ha az ember nem vigasztalódna azzal, hogy ezek a jóslatok nem azért hangzanak el, hogy bekövetkezzenek. Épp ellenkezőleg: hogy ne következzenek be. Ördögűző jóslatok ezek. A vénasszony, jóslatával kicsúfolta a jövőt, amikor a szemembe mondta, miként volt és lesz. És így a jövő, megfélemlített kutyaként a lába közé húzza a farkát, és elsunnyog, hogy ne merjen a valóságban úgy alakulni, ahogyan megjósolták.
Már indulni akart, amikor hangokat hallott a terem belső feléről. Vala
