Minap munkaajánlatot kaptam egy pesti színháztól. Sajnos csak az évad második felére, nagyjából jövő tavaszra vonatkozott a meghívás, és akkor már fene tudja hol leszek, hol nem leszek, mint egy mesebeli pásztor... ha szárad a fű, tovább hajtom állataimat, egy füttyentésre talpra áll a nyáj, s elindul napkelet vagy napnyugat felé, porfelhő jelzi útját, poroszkál a nyáj, egyre távolodik, már a szamár sem látszik...
Vagy maradok itt, ahol most vagyok, Majosházán. Nem tudni még ezt.
Hétfőn bemegyek a fővárosba, és felújíttatom a casting-ügynökségeknél a rólam meglévő, de elöregedett anyagot, hiszen hat éve feléjük sem néztem, s ők is utoljára négy évvel ezelőtt kerestek meg egy reklámfilmmel kapcsolatban. Meg is kaptam a "szerepet", egy dubai arab sejk volt a megrendelő (Magyarországon be sem mutatták, hál' Istennek, csakis az arab országok tévéiben ment.) A szentendrei Skanzenben forgattunk, és annyi dolgom volt csak, hogy bokáig érő valódi farkasbundában, feltűrt gallérral, cilinderrel a fejemen, sétapálcával a kezemben mentem egy sötét falusi utcán, mint egy orosz nagyherceg, aztán egy sártócsában valami megcsillan... a sétapálcámmal oda nyúlok, és a sárból egy arany képkeret kerül elő. Sárarany. (De hát az arab sejk emberei valószínűleg nem olvastak magyar irodalmat.)
Lényeg a lényeg, hogy három órahosszai munkámért több pénzt kaptam akkor, mint a színházban egy hónap alatt. De persze az a pénz is három nap alatt ment el kocsmára, prostituáltakra, vadászatra, barátaim egy-több ital meghívására (gyere öreg, a vendégem vagy!) Az a pénz ugyanúgy foszlott szét, ahogy korábban egy hónapi színházi bérem siklott ki a kezemből, olyan gyorsan és fürgén, mint a csantavéri réti csík, melyeket gyermekkorunkban fogtunk Dér Pistával, akkori barátommal, a törzsfőnökkel. Konyhasóban forgattuk meg a réti csíkokat még élő állapotukban, sziszegve vonaglottak, s mikor mindegyiket halálra marta a só, Pistával megtisztítottuk, bográcsba tettük, és olyan halpaprikást készítettünk belőle, hogy... de hát erről már pár nappal ezelőtt írtam. (A réti csíkok sóban kivégzése pedig a "Kínzások és kivégzések" című tárcámhoz is kapcsolható lehetne tartalmilag.)
De a címről... a sáros arannyal kapcsolatban még előtörnek emlékezetemből "aranyos" történetek, mint víz alól a remény fénylő illúziója. Amikor 1998-ban először jártam Alaszkában, és láttam a mai kor aranyásóit... Ők már nem gépesített módon hódolnak a reménység ördögének, ők csak hobbiból meregetik serpenyőiket a Chatanika folyóba csobogó patakokban. Többször megálltunk megnézni e figurákat, és a valódi Jack London-i megszállottságot láttunk szemükben. És láttuk a serpenyiőket, melyeknek alján a sár, kavics és homok között valóban feltündöklött néhány szem vegytiszta aranyrög.
És aztán volt az olajszőkítő piszkos aranykor. Amikor olyan vagyonok keletkeztek... Hát bizony Barátom, az volt az a bizonyos sáros arany. Amikor kilós aranytömbökbe fektették az illegálisan szerzett vagyont... ennek nyomára már Budai Gyula sem lelhet. Elment az "aranyvonat."
No, most csak ennyit Barátom. Legközelebb majd hosszabban szólok hozzád erről.
Vagy nem.
Calvero
