Visszajutott hozzám a hír, miszerint a veszprémi szakszervezet kritikával illette akkori naplójegyzeteimet. Nem a színészetemmel kapcsolatban volt kifogásuk...! Nem tetszettek nekik akkori írásaim. Megmondom: nekem sem tetszettek. Indulatból írtam. És az indulat mindig rossz tanácsadó. (Visszautalás a Ködszurkáló című akkori jegyzetemre.) De azt is hozzáteszem, hogy ők - a szag-szervezet - sem tetszett nekem... Nem konkrétan ők, a veszprémiek, hiszen azt sem tudom, adott helyen ki volt a szag-szervezeti bizalmi. Mégpedig azért nem tetszettek soha ezek, mert minden szag-szervezet mindig, minden időben az aktuális hatalom altestének szagától szaglott. A "bizalmi" - látszólag - mindig az alkalmazottakat szolgálta, de közben a hatalom seggét nyalta, annak volt BIZALMASA. Egyszerre nem foghat a macska kint s bent egeret. (Szabad idézet.)
De hagyjuk a szagok bizalmasait, nézzük konkrétan a problémát. És! VÁLASSZUK szét veszprémi színészi mivoltomat... attól a neurotikus problémától, amit grafomániának hívnak. Vegyük először a színészit. Kérdezzétek meg Kati súgót, hogy ki tudta legelőször hibátlanul a szöveget, és azóta is minden előadáson baki nélkül, minden rögzített játékot ismerve, s emlékezve játssza el szerepét. Ugyanerről kérdezzétek meg Móni asszisztenst is. Kérdezzétek meg Zoli ügyelőt, ki az a színész, aki negyedórával kezdés előtt már ott ül a helyén, és koncentrál a szerepére... A színészeket is megkérdezhetitek, de azok többsége annyira függ a hatalomtól, hogy őszinte válasz aligha várható tőlük. De félő, hogy a fent megnevezettek sem lennének olyan bátrak, hogy őszintén válaszoljanak.
Ez a színészi része, lerövidítve. Mindez - mint mondottam - elválasztandó attól, hogy életsorsom és pályám úgy alakult, hogy sokszor méltatlanul aláztak meg rendezők, és sokszor nekünk, színészeknek kellett elvégezni az ő munkájukat is. Igen, ahogy egy tiszteletre méltó pesti színészkolléga nyilatkozta nemrég: a színész egyik munkaeszköze a saját idegrendszere. Ami pedig fogyóeszköz, nem termelődik újra. Rosszmagam mindig úgy tudtam túlélni egy-egy nehéz színészi helyzetet, hogy a próbáról hazamenvén KIÍRTAM magamból... s ezzel, úgy éreztem: KIIRTOTTAM magamból a problémát, és idegrendszerem talán így regenerálódhat. HANGSÚLYOZOM, nem csak a konkrét esetről beszélek! A kis herceg nekem kedves olvasmányom volt mindig... és hogy ebből milyen előadás született, annak megítélése nem rám tartozik, sokkal inkább a kritikusokra.
Nagyon mélyen bánt ez az egész félresikerült veszprémi történet. De a szag-szervezet engem bíráló kritikájára... khm.
Calvero, a hontalanul bolyongó örök száműzött
