A ma már távírati stílusban említett téma, kicsit bővebben: nagyon megszerettem azt a veszprémi társulatot. Művészi ízlésben homogén társulat... Világnézetünkben hasonlók vagyunk (amit a langyos maszoposok "szélsőségesnek" szeretnek bélyegezni, meg minden másnak. Anyátok picsája! Aki kimondja, amit gondol, az lenne szélsőséges? "A langyosokat kiköpi az Úr.") Szóval egyre jobban belegondolok abba, hogy amíg halasit eleszi Miskolcról a fene, addig leszerződöm a Bakony közelébe. (Sziveri János költő barátom írta hajdanán: "Ez nem Párizs, nem Bakony, csak vér és takony".) Ott játszik régi jóbarátom és kollégám, Kuna Karcsi! Mennyire bírom azt a pasit! Annak idején a kollégiumban egy szobában laktunk, utána Miskolcon számos klasszikus darabban parterek voltunk: ő Ádám, én Lucifer, ő Hajmón, én Kreón satöbbi. Ugye emlékeztek még Kunára, kedves Miskolciak?

Ha van esze egy rendezőnek (ritkán van, de most tegyük fel), akkor nagyon erősen épít az ilyen privát barátságokra. Mert ők egymás szemébe tudnak nézni a színpadon, tudnak figyelni egymásra, tiszeletben tudják tartani partnerük egyéniségét, munkáját. Nem olyanok, mint Szervét Tibi volt, aki mást sem akart, mint átgázolni a partnerén, még ha az a legjobb barátja is volt, mint pl. Q. Konrád. Szervét legyőzni akarta a másik színészt, nem pedig játszótársául fogadni. Kapja be az apja szervét! (Bocs', ez egy rossz szójáték.)

Most 30.-ig nem kell Veszprémbe mennem, sajnos kevés előadást játszunk a Kis hercegből, mert abban a városban télen kevesen járjak színházba.

Ma, hazafelé jövet másfél órát álltam az M0-ás dugóban. Abból is kilopták a pénz, sehol egy menekülő útvonal, sehol leállósáv.

Erről jut eszembe a régi mániám: benedekfülöpnek küldeni fogok egy szem szaloncukrot. Arra a fenyőfára, amit a Büntetésvégrehajtó Intézet folyosóján állítanak fel. És ahol - ha van igazság, s megszűnik mentelmi joga - jövő Karácsonykor együtt ünnepelhet régi jóbarátjával, gyurcsánnyal. Halleluja!