Seregi Zolival találkoztam a minap. Tudod Barátom, ő játszotta anno a Tüskevár című remek tévésorozatban Tutajost. Egy-két évvel idősebb nálam, mégis gyermekkorom óta valamiféle "alteregójának" tartottam magam. A Főiskolán személyesen is megismerhettem, ő rendezést tanult, rosszmagam színészetet. Nagyon szerettem finom okosságát, érzékenységét, és a minap, mikor találkoztunk, ő - talán nem csak udvariaskodásból - ugyanezeket a jelzőket mondta énrám... De azt is mondta, hogy ő megerősödött, ellenálló lett az intrikákkal szemben, s tanácsolta, hogy nekem is "vastagabb bőrt kellene növesztenem", mert csak úgy lehet sértelenül túlélni ezt a szakmát.
Főiskolás korunkban mindig nyaggadtam Seregit, meséljen nekem Fekete Istvánról, hisz ő személyesen ismerhette ama írót, akinek egyik könyve még a hadseregben is ott volt velem: csak elolvastam belőle pár mondatot, s máris megkönnyebbültem, és az otthon melege járta át a lelkem. Meséltettem Bánhídi Laci bácsiról is (ő játszotta Matulát), és már nem tudom, tőle hallottam-e azt az anekdótát... De, ha nem tőle hallottam, akkor is elmesélem neked Barátom.
A történet pedig úgy szól, hogy Bánhídi és Suka Sándor a régi Nemzeti Színház egyik előadásában két vadászt játszottak. Elérkezett az első öltözéses próba, a vadászt játszó személyek felvették a jelmezeiket: bricsesznadrág, lóden malaclopó...ahogy az operettvadászokat öltöztetik a témában járatlan jelmeztervezők. No és persze zöld vadászkalap, hosszú fácántollal. Egyik kalap csupán abban különbözött a másiktól, hogy Suka kalapját még plusz szarvasgyöngyfog is díszítette. Mikor Bánhídi meglátta Suka kalapján a gyöngyfogat, figyelmes tekintettel vette kézbe a fejfedőt, és "bánhídis", szekéren döcögő hangon megkérdezte. "Su-ku-ci, mi az a ka-la-po-don?" "Ez kérlek szépen fog. Szarvasfog," válaszolta szolgálatkészen Suka, akit a szakmában Sukucinak becéztek. "És mondd Sukuci, te lőtted a szarvast?" "Nem, nem én", vallotta be Sukuci. Bánhídi hümmögve forgatta, nézegette a kalapot... És a próba végeztével nem adta le a jelmeztárban a saját kalapját, hanem hazavitte magával.
A másnapi próba előtt Suka elképedve látta, hogy Bánhídi kalapját is fogak díszítik. De nem ám szarvas gyöngyfogak, hanem...
"Mi van a kalapodon Bánhídi??" kérdezte kikerekedett szemmel Suka, miközben kézbe vette kollégája kalapját. A kalapot, melyre egy emberi fogsor volt varrva!
"Mi lenne, fog", mondta Bánhidi, mire Suka: "De hát ez, kérlek szépen...EMBERI FOG!!", dadogta Suka olyan hangon, mintha John Carpenter valamelyik horrorfilmje jelenetét játszaná. "Igen, Sukuci, jól látod, ez emberi fog... pontosabban asszonyi. Tegnap este kicsentem a feleségem műfogsorát a vizespohárból, ahova éjszakánként szokta rakni, és suttyomban rávarrtam a kalapomra, hogy az se legyen fogatlan. Nem olyan szép, mint a te szarvasfogad... de ennek viselőjét legalább ÉN LŐTTEM MEG:::!"
