T. Asztalos Ildikó, aki tegnap volt soros, hogy a bíróságon bűnösnek találtassék (előtte is minden napra jutott egy-kettő) pár évvel ezelőtt majdnem nekem hajtott a Meggyesalja utcán, mert nem adta meg az előbbséget. Nem jobbkéz szabály...nem JOBBRÓL érkeztem... Sima elsőbbségadás, sárga háromszög, vörös keretben. Pedig látta, hogy jövök...de hát őrájuk semmi szabály nem vonatkozik, gondolta, majd elsikálják az ügyet. Kivágott elém, majdnem összekoccantunk, de ő hajtott tovább, semmi bocs, óneharagudjon. Ahogy cseppben a tenger, e mozzanatban benne volt múlt s jelen, az egész régi és mostani politika szennyes mosadéka, a lábszagú Torgyántól a kerékbilincset leszedető mittudomén kicsodáig. Benne volt Csurka, aki nagyon találóan kapta a "Zsírtáltos" elnevezést Esterházy Pétertől, a világ egyik legnagyobb posztmodern írójától...aki ugyan mondott olyant is 2oo6-ban, amitől a fél országnak ökölbe szorult a talpa...de a magánemberi megnyilvánulás nem képezi minden esetben az életmű részét. Benne volt Kovács L., a szélsőséges (aki 23 millió román idejöveteléről beszél, tehát bevándorlóellenes, azt a világ minden táján szélsőségesként határozza meg a politólógia... csak itt nem). Benne volt gyf, alias ...kiházy poéta, e folyamat legundorítóbb végterméke. S merengő képzeletemben látom őket összefűzve, kezükön-lábukon vaspánt meg lánc, mint egy Dosztojevszkij regényben a Szibériába szállítandó fegyencek, egyik a másikához fűzve, minden lépésüket lánc csörrenése kiséri... css, ccss, ccss... és csak mennek egymás után, mint kik megyavonatkanizsára táncot járnak, mennek, csoszognak, s eltűnnek a múlt szfumátó ködében.
