Utolsó bejegyzésemben, amit ezen az elérhetőségen irok: először is mi az, ki az, hogy Calvero. Nézd meg Barátom Chaplin Rivaldafény című filmjét (ne miattam, hiszen egyébként is  nagyon jó film), melyben egy idősődő színész, akit emberi gyengeségei és szenvedélyei miatt kivet magából a szakma,  beleszeret egy fiatal lányba, aki viszontszereti őt. Persze hogy nem mindenben analóg a helyzet, hiszen nem rólam írta Chaplin a történetét, bár magam is mindig mértéktelen szenvedéllyel éltem az életemet, és beleszerettem sok fiatal s nem fiatal nőbe, s gyakran zabáltam almát, szerelmi bánattól zokogva, amire - mármint a zokogásra - aligha volt okom, hiszen a nők mindig viszontszerettek. Ennyit a címről, a névválasztásról, hozzátéve, hogy írogatói énem mindig is átfolyt a színészi mivoltomba, hiszen a Nimród vadászlapban is gyakran játékos nevekkel igyekeztem szórakoztatni olvasóimat: Mai Sólyom, Földinkivüli stb...hogy csak néhányat, melyek mögött mindig felderengett a cikk szerzőjének fésületlen üstöke. Calvero is szerepjátszás, semmi más. Hogy a Vígszínház színpadáról ( hova szerződnöm 2oo4-ben nagy hiba volt, életem legnagyobb hibája) egy kanadai erdőirtásra kerültem, annak több oka, s következménye volt, kezdjük az okokkal. S menjünk egy lépéssel az okok elé. 2oo4. december 5.-én amikor elutasították azokat a nemzettársainakt, kik nem önszántukból kerültek külföldre, akkor én bekattantam, haraptam és rúgtam, mint a vadló, megsértettem midenkit szakmán belül s azon túl, és... bár sok mindet megbántam, ezt nem bántam meg, sőt hozzáteszem most is, hogy kik nemmel szavaztak, szégyelljék magukat.  Aztán jött egy korszak. Még az illető nevét sem vagyok hajlandó kiejteni, kihez ez köthető, és remélem a történelem sem jegyzi fel annak az aljas, senkiházi pojácának a nevét, ki ide juttatta országunkat, személyes sorsomat nem is számítva. Minden nap ott voltam a tüntetéseken a Parlament előtt (a szakmából csak Reviczky Gabit, Körvéllyesi Zsoltot és Kiss Józsit, Bajomi Gyurit láttam, de ahogy az ész, úgy a bátorság sem jellemzi a szakmát) s minden barátommal szakítottam, aki nem így tett. S aztán jött egy... ha eddig őszinte voltam, most mért ne legyek...   egy hazug rágalom, miszerint zsidóztam volna... ami ebben a szakmában azonnali kiutasítást jelent. Nem zsidóztam Barátom. Az igaz, később, egy másik helyen berúgtam, asztalon táncoltam meztelenül... de azt sosem.

Fogyni kezdett körülöttem a szakmai levegő, nem kaptam szerepet a Vígben, amonnan meg egyenesen ki lettem tiltava, ahol a vetkőzős performance-ot előadtam. El kellett mennem külföldre dolgozni. S akkor kaptam bizonyos közvetítő által egy lehetőséget - a közvetítőnek sokszorosan köszönöm, bármilyen kínokat is kellett ott kiállnom!! Tudtam, hogy a kanadai vadon egyik legeldugottabb részén van, s tudtam, hogyne tudtam volna, hogy szenvedni fogok ott, mint a kutya, a legpiszkosabb munkákat végezni, fájdalomdijként meg talán vadászni. Esetleg pénzt keresni a családomnak, mert erre iszonyú szüksége volt s van... mert ez utóbbi teljesült legkevésbé, a fizetésem, a korábbi tudakozódással szemben nem állt arányban a munka piszkos nehézségével. A bossról meg csak annyit, hogy tudtam előtte is, miszerint fogyatékos, és e körülnény erősíthette volna a vezeklésemet... de ő annyira nehéz, torz figurának bizonyult, hogy nem volt lehetséges... de az is lehet, én voltam számára túlontúl nehéz és torz figura... hiszen vékony a bőröm, sérthető vagyok és sértődékeny (miközben én is sértek másokat, folyton-folyvást, sokszor igazságtalanul és elhamarkodottan) ami ugyan sok bajt okoz nekem, de mindez előfeltétele a művészetnek. A vastagbőrűek és sérthetetlenek menjenek az üzleti világba, meg a kereskedelmi tévébe (nem rád céloztam Stohlbandi, te tehetséges vagy... a vastag bőröd alatt, ami megvéd). És most mondom azt, mit eddig elhallgattam, vagy csak utaltam rá. Azért mentem egy nyilvánvalóan nehéz feladat elé, mert vezekelni akartam apám miatt. Mert apám sohasem akart vadászni, csak az én kedvemért tette, s miattam vesztette el a fél lábát egy vadászbalesetben. Ugyanabban a korban volt, mint én, középkorú pedagógus... élete utolsó éveiben mankóval. Azt hittem, ezzel a penitenciával oldódik majd vele kapcsolatban a lelkiismeretfurdallásom, meg a családommal szemben is, kiket már-már koldusbotra juttattam azzal a bizonyos meztelen tánccal. Nem oldódott. Semmi sem lett jobb. Minden pénzt hazaküldtem, mégsem lett jobb semmi. Sem kivül, sem belül. Továbbra is feszít valami, minek oka nem csak az apámmal szembeni, úgy látszik, sosem múló lelkiismeretfurdallás... valami más, valami más.

No, hát ilyen "búcsúlevél" után minden magára valamit is adó dzsentri a szájába vette a puska csövét... s itt is van tőlem karnyújtásnyira a fegyverszekrény... de az nem old meg semmit, csak egy ocsó s önző menekvés, hiszen van két lányom, egyik kiskorú, s van két törvénytelen fiam, kicsapongó életem termékei és szenvedői...

Most lezárom e riportsorozat koporsófedelét, ami benne van, legyen az enyészeté. Vagy ha mégsem, akkor egy-két éven belül írok belőle egy vadászkönyvet, Kanadai vadon címmel, s talán még előbb megjelenik egy színészekről szóló regény, melynek borítóján ez áll majd: Földi László    Genithália papja       Vagy: Víg  Színház (különírva), vagy: Színésznőt szerettem            Akinek jobb cím-ötlete lenne egy olyan regényhez, mely a színházi világ érzéki és érzéketlen világáról szól, írja meg nekem. S hamarosan (kb. 1 hónap múlva) valószínűleg elindítok egy másik riportsorozatota, melyre így jutsz majd rá Barátom: www.vadonriport.blog.hu     Ölellek benneteket