A kanadai napfelkelte itt, Ontarioban is olyan melankólikus és szeliden szép, mint sehol a vén Európában. No jo, nem leszek kizárólagos, talán Skandináv földön .( Önkontroll, mielőtt rámszólna a kontroll.) A Nap, mint egy hámozatlan narancs, ami tévedésből nyirfán nő s fordul termőre, úgy bújkál a fehértörzsű fák ágai közt, lassan emelkedik fel, s édes narancsleve szétfolyik az edő felett: szétterül a fény, s lent szikrázik a gyepen a hajnali dér.
Hajnalban azon gondolkodtam, amit Bujtor Pista nyilatkozott a halála előtt (feleségem idézett belőle egyik üzenetében), ami nagyon hasonlit a testvére, Latinovits rögeszmésen ismételt mondataira. Igen, csak a szeretet van, semmi más, csak annak van értelme, ha az kifogy s kifagy belőlünk, akkor ez az egész bohóckodás, ami egy emberi élet, nevetségesen értelemetlen. Ha végetér az utam, sokkal jobban ki fogom mutatni a szeretetemet, nem rejtem el szemérmesen, a gyűlölettől pedig igyekszem majd megszabadulni, felköhögni az évtizedek alatt a lelkemre rakódott vélt s valós sérelmeket... Gondolatban szeretni fogom a rendőrt, aki megvert Főiskolás koromban a hosszú hajam miatt, szeretni az engem feljelentgető kollégáimat, szeretni fogom a szeretésre szinte alkalmalanná tett világot. Úgy legyen.
