Most már valóban befejeztem a regényt. Már nem nyúlok hozzá, de még érni hagyom az „asztalfiókban”. (Kis Anna költő barátom mondta régen, hogy ha befejez egy verset, beteszi a fiókba, egy hónapig felé sem néz, aztán egy hónap elteltével óvatosan kinyitja a fiókot, bekukkant, és megnézi, hogy „művé lett-e már.”) Ez csak azt jelenti, hogy minden alkotásod valódi értékét csak bizonyos idő rálátásával tudod megítélni. Tehát befejeztem, és kb. egy hónap múlva átküldöm a Kiadónak, hogy legyen ideje a lektorálásra.
S hogy mért tudtam elszakadni a mániákusan javítgatott thrilleremtől?
Mert tegnapelőtt, éjjeli álmatlanságomban találtam egy ennél is érdekesebb megírni való témát. (Csakis az asztalfiókomnak! Egyenlőre.) Ez nem thriller, nem horror, nem krimi. De olyan téma, amely még fehérebb folt a magyar irodalom térképén, mint a pszicho-thrillerem. Mostanság félig-meddig hiúsági kérdés volt számomra, hogy olyan hosszúprózát írjak, amit még eddig senki; olyan témákhoz nyúljak, ami mellett eddig elmentek az írni tudók. És amit most elkezdtem, még inkább ilyen lesz. Egy eddig nem használt írói nyelvezeten szól. Többet nem árulok el erről.
Most ez lelkesít, ez nem hagy aludni; még álmomban is írom.
Calvero
