Minden nap ugyanaz a mese. Ugyanaz az előadás. Az öreg hölgy látogatása. Olyan szívesen itt hagynám már Békéscsabát pár napra, s mennék vadászni a Bükkbe. Még az idei kompetenciát sem lőttem meg. (Ezt csak a vadászok értik. A kompetencia nem egy vadfaj, hanem… Mindegy.)
Szóval minden nap játsszuk Az öreg hölgyet. Unalmas így. Én ugyanazt a nőt sem szerettem minden nap dugni… még ha nem is volt öreg… Nem szeretem ezt a rendszert. Pláne, hogy tegnapelőtt megjelentek valami nóném kritikusok, erre „Magdi anyus” elkezdett nekik színészkedni; lelassította a szöveget, mint mikor a régi gramofonokon a 45-ös fordulatszámot 33-asra váltották. Utána meg akart hívni vacsorázni az Ibsen vendéglőbe. De nem csak engem, hanem az igazgatót is. Nem mentem. Erre ő megsértődött. Pedig azt mondtam neki, hogy fáradt vagyok és rosszul érzem magam. És nem a valóságot mondtam, hogy nem szeretek igazgatókkal vacsorázni. Ilyen értelemben sem vagyok olyan színész. Akik az igazgatóval együtt elköltött vacsora közben máris előnyöket remélnek. Szóval Zsóka tegnapelőtt a kritikusoknak játszott. És erről eszembe jut régi kolléganőm, Ladik Kati, aki mellékállásban legendás költőnő volt, főállásban színésznő. És amikor egyik előadásunkkal meghívást kaptunk a szarajevói MES fesztiválra, Ladik átrendezte a játékát, és a zsűrinek játszott. Van a színészek többségében valami esendően gyerekes. Vagy inkább olyanok, mint az eunuchok, melyek Az öreg hölgy szereplői, és mindenre szívbemarkoló naívsággal rácsodálkoznak. Pedig valamikor nagyon szerettem és tiszteltem a pályatársaimat. Úgy látszik, megkeseredettségemben ez is megváltozott.
A tegnapi előadás után pedig interjút adtam Sándor Erzsinek, a Kossuth Rádió egyik műsora számára. Beszéd közben belecsempésztem egy reklámdumát az új könyvemmel kapcsolatban. (A válság annyira megnehezítette a könyveladást, hadd segítsek kis reklámmal a Milagrossa Kiadónak.) Erre S. Erzsi kimereszti a szemét, és csodálkozva kérdezi, hogy egy érzékeny művész hogy tud lelőni ártatlan állatokat, hogy magyarázzam már el ezt neki. Én meg azt mondtam: az eunuchnak sem lehet elmagyarázni, mi a szerelem, így a vadászat örömét is csak azok érthetik meg és élhetik át, kikben ez az ösztön megtalálható. Rosszallóan csóválta a fejét. Én meg legyintettem, és abbahagytam.
Calvero
