Ha azt kérdeznéd Barátom, miért alakult így az egész, azt válaszolnám, hogy Isten így akarta. Hogy határontúliként elsőre felvételt nyerjek a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára, majd azt elvégezve különböző vidéki színházak tagja legyek, hogy egyik főszerepet játszam a Sacra Corona című történelmi filmben, hogy végül a legtekintélyesebb fővárosi színház fogadjon társulatába, miközben tudtam, hogyne tudtam volna, hogy én abban a fővárosban nem tudok élni, mert az a város nekem túlontúl zajos és büdös. Hiszen gyermekkorom óta a nagy szabad terek vonzottak, erdők és puszták. Nomádok és favágók közé kívánkoztam, és rejtett vágyam az volt, hogy egyszer majd ott álljak a kanadai vadonban, feltűrt flanellingben, és felbőg kezemben a MS 880-as motorfűrész. Tévedsz Barátom, az a gép nem a pusztítás eszköze. A motorfűrész az egy éles sziké, mellyel eltávolíthatók az erdő testéről a daganatok. A favágás pedig egy szakma, akárcsak az orvos. Aki, ha vág, az egészség érdekében teszi. Szóval amikor elérkezett az a pillanat, hogy már négy éve ott voltam, és négy éve idegennel éreztem magam ott; mert nem olyan voltam, mint ők, és szerepet is egyre kevésbé kaptam, akkor úgy éreztem, itt a pillanat, hogy felkutassam azt a gyermekkori álmot. Ha eltévedtél a havas erdőn, legjobb ha elindulsz vissza a saját nyomodon, egészen addig a pontig, ahol még minden rendben volt, ahol még jó úton jártál, és akkor fogod megtalálni a helyes utat. Így indultam el vissza a saját nyomomon, hogy felkutassam azt a gyermekkori álmot. S most itt lapul a zsebemben a Kanadába szóló repülőjegy. Edmontonig repülővel, s onnan még 700 km kocsival, fel északnak, az 58. szélességi körre. Lássuk Uram, mire megyünk ketten.